Bulvár - Sztárhírek
Steiner Kristóf meztelenül jógázik
Kristóf újabban furcsa szenvedélynek hódol: ádámkosztümben meditál és végez nyújtó-lazító jógagyakorlatokat.
Gesztit kiborította a forgatás
Geszti Péter az X-Faktor egyik mentora. A dalszövegíró, énekes és reklámszakember nem éppen türelmes típus.
Egy jó számítógéppel bárkiből énekest csinál
Ifj. Malek Miklós Amerikában csinált karriert, a lemezek, amelyeken közreműködött, 15 millió példányban keltek el. Olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Jennifer Lopez, Donna Summer vagy Anastacia.
Bodri Krisztát alaptalanul vádolták meg
Egy internetes oldal állítása szerint a 2007- es szépségkirálynő, Bodri Krisztina arcát teljesen átszabta plasztikai sebész párja.
Hajdu Steve és a golf
Hajdu Steve-re mostanában ráfér a pihenés, hiszen minden nap több órát próbálják a Robin Hood című musicalt, amelyben ő játssza Little John szerepét.
Cseh Laci kedvesével piheni ki az EB-t
Cseh Laci volt az első a bajnokság során, aki aranyérmet szerzett. Két számban is, a 200 és 400 méteres férfi vegyes úszásban állhatott a dobogó tetejére.
Schmuck Andorék az égiekre bízzák a baba érkezését
Egy éves házassági évfordulóját ünnepelte idén nyáron a politikus és gyönyörű felesége.
Rába Timinek mélyponton a házassága
Rába Timi nehez időszakon van túl! A választási kampány sem tett jót a házasságának, hiszen ilyenkor hónapokig nem látja politikus férjét, Tóbiás Józsefet, de a legnagyobb baja saját magával volt. Ám lassan túllépnek a nehézségeken.
Nádast és kedvesét 200 km választja el egymástól
Sokaknak elképzelhetetlen, hogy egy távkapcsolat működhet hosszútávon. Nádas György és kedvese, Kata bizonyítja: ha az érzések őszinték, a távolság nem akadály.
Rendőrök lepték el Hulé Éva lakását
Hamis tanúzásért akár börtönbe is kerülhet Zámbó Jimmy halálának állítólagos szemtanúja. Vallomásához azonban makacsul ragaszkodik.
Anyuka perli Bódi Sylvit
Egy asszony megvádolta Bódi Sylvit, hogy őt és gyermekét félrevezette a nevével fémjelzett modelliskola. Nekik senki nem mondta, hogy a képzésért fizetni kell. Sylvi csodálkozik mindezen.
Hien hisz a szülei ártatlanságában
Félő, hogy a Megasztár 4-ben ismertté vált 16 éves Hien Thanh Nguyen szépen induló karrierje derékba törhet.
Kamarás Iván igazolt ralis lett
Kamarás Iván tavaly költözött az Egyesült Államokba, ahol iskolába járt, filmrendezést tanult, és kicsit elbújhatott a világ elől.
Bárdos Andrásék idén sem nyaralnak
A népszerű híradós, Bárdos András idén kihagyja a közös családi nyaralást gyermekével és feleségével, Máté Krisztinával.
Malek Andrea már nagyon várja a babát
A színész-énekesnő és bécsi születésű karmester-zeneszerző férje decemberre várják közös gyermeküket.
Lőttek Nacsa Olivér esküvőjének
Egy szörnyű betegség miatt kénytelen volt elhalasztania esküvőjét a humorista, Nacsa Olivér és menyasszonya, Kis Zsuzsi.
Katy Perry már nem csókolózik lányokkal
Érzelmek és mondanivaló egyben – Katy Perry új albumával akarja bizonyítani, hogy számára nincs lehetetlen.
Szekeres Nóra a válása után is hisz a házasságban
Fiatalon ment férjhez, majd szült két gyereket a műsorvezető. Nóra élete nemrég nagyot változott: különvált férjétől, és már új párja oldalán tekint bizakodóan a jövőbe.
Beégett angol tudásával a magyar szépségkirálynő
Babinyecz Tímea bemutatkozó videójában érdekes angoljával emelkedett ki a Miss Universe 2010 szépségverseny mezőnyéből.
Világhírű DJ udvarolt a volt megasztárosnak
Egy budapesti szórakozóhelyen lépett fel Bob Sinclar, a világhírű francia DJ és ugyanezen az estén a volt megasztáros, Széles Iza is énekelt.
A leszbikus Alanis gyermeket vár
Alanis Morissette első gyermekét várja, annak ellenére, hogy korábban nyíltan vállalt leszbikusságával döbbentette meg rajongóit.
"Majka csak egy könnyű kaland volt!"
Szorcsik Viki Majkával csókolózott éppen, amikor egy lesifotós lekapta őket. Viki és Majka sem örült a történteknek. De mi köze van egymáshoz a két közismert személyiségnek?
Onyutha Judit nem válik!
Elterjedt a hír, hogy válságban van Onyutha Judit házassága.
- Földcsuszamlások Guatemalában - már 38 halott
- A baszk kormány szerint nem elégséges az ETA tűzszüneti nyilatkozata
- Földcsuszamlás egy guatemalai autópályánál - legalább 22 halott
- Nézők közé csapódott egy repülőgép egy német légibemutatón - egy ember meghalt
- MEXIKÓI-ÖBÖL: Kiemelték és már vizsgálják a kitörésgátlót
Napi horoszkóp
-
Sportoljon, mozogjon minél többet. Ez nemcsak egészségének használ, hanem lelkiállapotának is. Önbizalma is megsokszorozódik, ha kitartóan edz.
-
Szerelmi szenvedély lehet úrrá Önön. Legyen körültekintő! Érdemes-e jelenlegi kapcsolatát vagy nyugalmát kockáztatni. Az újdonság öröme és a kíváncsiság nagy kísértés.
-
A hétvégét szánja kapcsolatai ápolására. Jó a fellépése, megcsillogtathatja intellektusát is. Kedvező benyomást gyakorol mindenkire, akivel ma találkozik.
-
A nyári vakáció végén együtt érez a diákokkal. Próbálja meg a gyermekei szemszögéből szemlélni a világot, és a hét végére olyan programot szervezni, aminek nagyon örülnek.
-
Jól gondoljon meg mindent, mielőtt lakhelyet változtat. Ön hajlamos vaktában belevágni, pedig nem okos dolog úgy cselekedni, hogy nem méri fel a következményeket.
-
Egy kellemes fordulat révén a hétvége a boldogság jegyében telik. Talán egy régi vitát sikerül tisztázni a partnerével.
-
Valaki, akivel eddig csak az interneten létesített kapcsolatot, vendégségbe érkezik Önhöz. Ön megdöbbenve látja, mennyire eltér a valóság az illetőről alkotott elképzeléseitől. Ennyit a megérzésekről.
-
Belekezd egy dologba, de a következő pillanatban már otthagyja az egészet. Kellemesebb elfoglaltságot keres. Egy probléma megoldásánál gondolja át a cselekvések sorrendjét.
-
Munkája eredményeként pénz áll a házhoz. Ne siessen elkölteni, hisz nemrég is kölcsön kellett kérnie. Anyagi gondjai enyhülnek, de rendeznie kell adósságait.
-
Ne töltse egyedül a napot. Törődjön többet önmagával, ne elégedjen meg a felszínes kapcsolatokkal. Élvezze a hétvége kötetlenségét, csináljon valami szokatlant.
-
Mozduljon ki a természetbe! A szeptember eleji meleg napsugarak visszaadják tovatűnni látszó kedvét. Találkozhat a nagy szerelemmel.
-
Jólesik a pihenés. Gondolkodása frissebb, találékonyabb is a szokottnál. Összetalálkozhat valakivel, akinek egykor fontos szerepe volt az életében.
Receptajánlat
Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
Napi humor
– Asszonykám, add ide a kapukulcsot, leugrok egy pohár sörre. – Minek neked a kulcs? Ha úgy érsz haza, mint máskor, akkor már nyitva lesz a kapu. Ha meg korábban érkezel, akkor úgy sem... >>>


























