Életmód - Lélek
Üzenet a nagymamámtól
Azt hiszem, mindenkinek vannak különös álmai. Olyanok, amelyek örökre megváltoztatják az életét, de legalábbis az érzéseit egy bizonyos emberrel, eseménnyel vagy félelemmel kapcsolatban.
Mandala: pillanatfelvétel a lélekről
A margaréta gyönyörűséges virága gyerekkorunk közös emlékei közé tartozik. Varázslatos szimmetriája mögött titok lappang - ha két ujjunk között elkezdjük pörgetni, nyilvánvalóvá válik a háromdimenziós világunk kis virágba rejtett csodavolta. A virág, mint Világ. Az egész földkerekség, az Univerzum, és a csillagos ég - mind jól megfér benne.
Társfüggő vagy? Teszteld!
Sok dolgot megteszünk azért, hogy egy kapcsolat vagy házasság működjön, kompromisszumkészségre szinte mindig szükség van. Akik bármit elnéznek, és mindent megtesznek, hogy partnerüket maguk mellett tudhassák - na, ők a társfüggők.
9 Ház az életünk
Szél és víz – ősi kínai tudomány. Arra tanít, miképpen élhetünk harmóniában a természettel és környezetünkkel. Zaklatott világunkban nagy hasznát vehetjük ennek a tudásnak.
Boldoggá tesz a munkád? Teszteld!
Nem mindegy, hogy szereted a munkád, vagy a rabja vagy. A munkaalkoholizmus korunk legelterjedtebb „betegsége”: az elején ártalmatlannak tűnő kötelességtudat lassacskán odáig fajul, hogy minden gondolatunkat leköti, hogy mikor kivel hol miért kell találkoznunk, vagy mi az, amit elfelejtünk… És nem marad időnk élvezni az életet.
Hálakampány a boldogságért
Oprah is így csinálja. Buddha is erről beszélt. Világméretű hálaadás-kampány is létezik. A hála manapság egyetemes trend a boldogságkeresésben, és állítólag nagyon jól működik. Azonnal hat…
Dilemma: Az ölébe vett, és egyre jobban csókolt az apám...
Iszonyú, szörnyű, mégis katartikus élményen estem át a hétvégén. Harminchét évesen leblokkolva élek, nem tudok örülni, sírni, minden kapcsolatom csupa kudarc. Ezért gondoltam, hogy elindulok, felkutatom a lelkem rejtelmeit.
Tökéletes ajándék – minden alkalomra
Az ezerszínű ősznek is megvannak a maga csodái. Ilyenkor találkozunk újra a barátainkkal a nyaralások utáni élménybeszámolókra, ilyenkor rendezünk nagy beszélgető partikat a barátnőkkel, különleges kóstolókat a nyaraláskor tanult egzotikus fogásokból.
Az ikrek titkai
Évről-évre gyarapodik az ikerszülések száma. Egyesek szerint az ok a meddőségi hormonkezelésekben keresendő, míg mások a széles körben elterjedt magzatvédő vitaminoknak tulajdonítanak nagy jelentőséget.
Carrie kínai cipőboltban, Samantha turkálóban fizet - képekkel
Most már biztos, jön a Szex és New York mozifilm második része. A forgatás zajlik, jövő májusban kiderül, mi minden történik majd a főhősökkel. Például, hogy elérte-e őket a válság!
A belső hang üzenete
Az intuíció, azaz a megérzés az ember számára éppolyan fontos, mint az állatok esetében az ösztön. Ám az állatoknak nincs választási lehetőségük: követniük kell ösztöneiket. Az ember azonban eldöntheti, hogy az eszére, a megérzéseire, vagy a kettő kombinációjára hagyatkozik-e.
Öngyilkossághoz vezet az e-mail dömping?
A munkahelyi stressz már nem csak a munkahelyre korlátozódik. Az okostelefonok korában éjjel-nappal összeköttetésben vagyunk a világhálóval, ami sokkal károsabb, mint azt elsőre hinnénk.
Hogyan lehetsz szerencsésebb?
Az nem ígérhetjük, hogy hirtelen megnyered a lottót, de bizonyított, működő, egyszerű trükkökkel segítünk elérni, hogy az életed sokkal jobban haladjon.
Dilemma: Meddig hagyjunk szenvedni egy kutyát?
Az én nagyikám a világ legjobb nagymamája. Mindig mellettem állt kislány koromban, ő vigasztalt, amikor meghalt az apukám, pedig talán nincs is nagyobb fájdalom annál, mint amikor az ember a saját fiát veszti el. Most nyolcvankét éves, és attól félek, bármennyire is nem szeretnék, mégis fájdalmat kell okoznom neki.
Nem csak hit kérdése
„Vajon mennyi múlik a hitemen, és mennyi az objektív tényeken, azaz a bolygók helyzetén?” – ezt a kérdést leginkább azok tették fel három évtizedes praxisomban, akiket a kíváncsiság hozott hozzám, vagy akiknek kéretlenül ajánlottam a segítségemet, mert tudtam, nem nagyon hisznek az asztrológiában, de be akartam bizonyítani, hogy igenis működik.
Tényleg létezik reinkarnáció? - 2. rész
Na jó, de most akkor tényleg létezik reinkarnáció, vagy gyerekmese az egész? Te mit gondolsz erről? Ha engem kérdezel, csak címszavakban válaszolok: igen, létezik, hisz bizonyítják a déjá vu élmények, meg a kutyák. Hogy miért? Mindjárt kifejtem.
Mennyire vagy magabiztos? Teszteld!
Egészséges magabiztosságra szükség van: ez ad erőt ahhoz, hogy valóra váltsd az álmaidat vagy hogy ki tudj állni magadért egy-egy szituációban. Tesztünkből most megtudhatod, túl sok, túl kevés vagy éppen egészséges-e az önbizalmad!
Tényleg létezik reinkarnáció?- 1. rész
Ki tudja biztosan, hogy mi történik velünk a halál után? Aki beszámolhatna erről, sajnos már nem tud, legalább is a számunkra érthető módon semmiképp. És mi történik velünk a halál előtt? Vannak módszerek, amelyekkel – ha nem is minden kétséget kizáróan – kideríthetjük.
A pozitív gondolkodás ereje
Oly gyakran hallani manapság a pozitív gondolkodás fontosságáról, hogy szinte már közhellyé válik. De vajon tényleg mindenki tudja, hogy mit jelent valójában? Semmiképp sem azt, hogy reggeltől estig széles vigyorral azt kell mondogatni: Minden nagyon szép! Minden nagyon jó! Állandóan boldog vagyok!
Mindent vagy semmit: a tökéletesség hibái
Semmi baj nincs azzal, ha valaki kiválóságra törekszik. Ellenben amikor a tökéletesség hajszolása kényszeressé válik, már nem csak az egészségedet és a kapcsolataidat károsítja, hanem a lehetőségeidben is gátolhat.
Dilemma: Miért nem akar lefeküdni velem?
Tizenhat éves házasok vagyunk, három gyerekünk van, a legkisebb hétéves. Sok mindenen keresztül mentünk, de mindig, mindene túljutottunk, mert szerettük, segítettük egymást. De most mégis bajt érzek, és nem tudom, hová vezet ez.
Meditáció – utazás benső világunkba
Gyakran előfordul veled is, hogy azt sem tudod hol áll a fejed, annyi mindenre kell figyelned egyszerre? Gondolataid össze-vissza csaponganak a munkahelyi feladatok és a befizetetlen számlák között? Semmi pánik, lazíts meditációval!
Mindent elhiszel? Teszteld!
Azoknak, akik túlzottan hiszékenyek, s vakon megbíznak mindenkiben, sokszor csalódniuk kell. De a túlzott bizalmatlanság sem igazán jó, mert így aligha találsz társat, barátokat. Tesztünk most abban segít, hogy megtudd, mennyire vagy hiszékeny - vagy bizalmatlan?
A vonzás törvénye
Az univerzumot számos törvény hatja át, ezek közül a legfontosabb a vonzás törvénye. Érdemes ugyanis megjegyezni, hogy a világon mindent, amit életében tapasztal, megél az ember, mind-mind saját maga vonzza magához - a gondolatai, a hite által.
7 titok, amivel megismerheted a felsőbb éned
Mindannyian kapcsolatban állunk az Isteni Erővel. Ha a rendelkezésünkre álló képességek és teremtő hatalom egy kicsivel nagyobb részét használnánk, már úgy érezhetnénk, hogy csodatévők vagyunk. Megmutatjuk, hogyan fejlesztheted ezt a képességed.
- Földcsuszamlások Guatemalában - már 38 halott
- A baszk kormány szerint nem elégséges az ETA tűzszüneti nyilatkozata
- Földcsuszamlás egy guatemalai autópályánál - legalább 22 halott
- Nézők közé csapódott egy repülőgép egy német légibemutatón - egy ember meghalt
- MEXIKÓI-ÖBÖL: Kiemelték és már vizsgálják a kitörésgátlót
Napi horoszkóp
-
Sportoljon, mozogjon minél többet. Ez nemcsak egészségének használ, hanem lelkiállapotának is. Önbizalma is megsokszorozódik, ha kitartóan edz.
-
Szerelmi szenvedély lehet úrrá Önön. Legyen körültekintő! Érdemes-e jelenlegi kapcsolatát vagy nyugalmát kockáztatni. Az újdonság öröme és a kíváncsiság nagy kísértés.
-
A hétvégét szánja kapcsolatai ápolására. Jó a fellépése, megcsillogtathatja intellektusát is. Kedvező benyomást gyakorol mindenkire, akivel ma találkozik.
-
A nyári vakáció végén együtt érez a diákokkal. Próbálja meg a gyermekei szemszögéből szemlélni a világot, és a hét végére olyan programot szervezni, aminek nagyon örülnek.
-
Jól gondoljon meg mindent, mielőtt lakhelyet változtat. Ön hajlamos vaktában belevágni, pedig nem okos dolog úgy cselekedni, hogy nem méri fel a következményeket.
-
Egy kellemes fordulat révén a hétvége a boldogság jegyében telik. Talán egy régi vitát sikerül tisztázni a partnerével.
-
Valaki, akivel eddig csak az interneten létesített kapcsolatot, vendégségbe érkezik Önhöz. Ön megdöbbenve látja, mennyire eltér a valóság az illetőről alkotott elképzeléseitől. Ennyit a megérzésekről.
-
Belekezd egy dologba, de a következő pillanatban már otthagyja az egészet. Kellemesebb elfoglaltságot keres. Egy probléma megoldásánál gondolja át a cselekvések sorrendjét.
-
Munkája eredményeként pénz áll a házhoz. Ne siessen elkölteni, hisz nemrég is kölcsön kellett kérnie. Anyagi gondjai enyhülnek, de rendeznie kell adósságait.
-
Ne töltse egyedül a napot. Törődjön többet önmagával, ne elégedjen meg a felszínes kapcsolatokkal. Élvezze a hétvége kötetlenségét, csináljon valami szokatlant.
-
Mozduljon ki a természetbe! A szeptember eleji meleg napsugarak visszaadják tovatűnni látszó kedvét. Találkozhat a nagy szerelemmel.
-
Jólesik a pihenés. Gondolkodása frissebb, találékonyabb is a szokottnál. Összetalálkozhat valakivel, akinek egykor fontos szerepe volt az életében.
Receptajánlat
Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
Napi humor
– Asszonykám, add ide a kapukulcsot, leugrok egy pohár sörre. – Minek neked a kulcs? Ha úgy érsz haza, mint máskor, akkor már nyitva lesz a kapu. Ha meg korábban érkezel, akkor úgy sem... >>>


























