Kikapcsolódás - Kultúra
Süsü, a sárkány is megjelent az évadnyitón
A 2010/11-es évad előadásaiból tartott ízelítőt szombat este a Békés Megyei Jókai Színház társulata a színház előtt.
Blues és tenisz az Előre-pályán
Ferenczi György szájharmonikás, hegedűs és énekes, valamint Borsodi Laci gitáros és énekes, dombegyházi pálinkafőző volt a főszereplője a Csabai Csípős Blues Klub által a megyeszékhelyi Előre-pályán rendezett szombati blueskert bulinak.
Egri előadást választottak a Vidor Fesztivál legjobbjának
A legjobb nagyszínpadi előadásnak járó Dottore-díjat vehette át a szombat esti gálán az egri Gárdonyi Géza Színház társulata.
Három napig áll a bál Kőrösön
– Itt a finom bryndzás és káposztás sztrapacska! Frissen főtt knédlit is egyenek! – kiáltották Kiskőrösszerte a szlovák és a naszvadi asszonyok, akik szombaton a sztrapacska udvar varázsáért feleltek a Kiskőrösi Szüreti és Szlovák Nemzetiségi Napokon.
Ősszel is meg lehet szerezni az érettségit
Hétfőig adhatják be jelentkezésüket a diákok az október közepén kezdődő őszi érettségi időszak vizsgáira.
A Zrínyi 1566, a szigetvári sikermusical, ma megy utoljára
Már csak szombat este látható a Szigetváron a Zrínyi 1566 című rockmusical, a főszerepben Sasvári Sándorral.
A nyarat is végigdolgozta a sikeres egyetemi társulat
Levezető vagy bemelegítő táborozással kezdődik a Janus Egyetemi Színház 2010/11-es évad – maguk sem tudják. Hiszen a nyarat végigdolgozták, és persze az élet most sem állt meg, októberben már jön az új bemutató.
Egyre izgalmasabb a Liszt-hét Esztergomban
Jövő év októberében lesz Liszt Ferenc, a szárnyaló fantáziájú zeneszerző és briliáns zongoraművész születésének kétszázadik évfordulója. Az alkalomra készülni kell – harmadik éve ez történik az egyházi központban: óriási sikerűek az augusztus végi rendezvények.
Indul a tojáslabdás szezon
A korán őszire forduló időjárásban igazi rögbis csemegék várják a szurkolókat a hét végén induló bajnoki rajton, hiszen szombaton és vasárnap is kecskeméti csapatok lépnek pályára a Széktói Stadionban. Hosszú évek óta idén újra két felnőtt csapattal indul a KARC, melynek első alakulata a legfelsőbb Extra Ligában, míg második csapata az NB I-ben próbál újoncként szerencsét.
„Ez járt már a komlóiaknak”
Kezdetét vette a Komlói Napok, s már az első nap egymást érték a programok.
Absztrakt varázslat testfestett, domború idomú lányokkal
Varázslatos képi világba csalták az orosháziakat pénteken este a képtárba. Könnyű Attila János kortárs alkotó először hozta el absztrakt expresszionista képeit a Dél-Alföldre.
Gyorsan elkészíthető, ráadásul környezetbarát!
Környezetünk és bőrünk érdekében fontos az, hogy háztartásunkban jelentősen csökkentsük a vegyszerek használatát. Készítsük el magunk a környezetbarát tisztítószereket!
Kétezer palack bort zárnak le óránként
A Mátrai Borvidék új borpalackozó üzemét avatták fel pénteken Markazon, a Hadobás Pincészetben.
Szépen szóltak a katonanóták
Minden évben szeptemberben, a Szolnok Város-napi rendezvénysorozat keretében rendezik meg a Katonazenekari Fesztivált a megyeszékhelyen.
A koncertközpont kötelez
A gyermekkora óta Finnországban élő magyar karmester, Bogányi Tibor második alkalommal dirigálja az Európa Kulturális Fővárosa program nagykövetét, a Pannon Filharmonikusokat. Ezúttal a város napján láthatta a publikum a pécsi muzsikusokkal.
EL|AWAY: sikeres kezdet, nagyszerű programok a folytatásban
Rekkenő, igazi, a nyár derekán jellemző hőségben nyílt meg a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat jegyében megrendezett EL | AWAY programsorozat augusztus 27-én.
Városi ünnepen emlékeznek meg Zrínyi Miklósról
A városban 1833 óta minden év szeptemberében megemlékeznek Zrínyi Miklósról és bátor katonáiról. A hagyományos megemlékezés idén sem maradhat el, szeptember 10-11-12-én rendezik.
Elhunyt Bánffy György
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
Falut épít Pécs közepén a vidékfesztivál
Szeptember 10–12. között falu épül a Kossuth téren, melynek szokásait, mindennapi tevékenységeit az utcák idézik meg a Teret a Vidéknek elnevezésű fesztivál látogatói számára.
A cigányok királynője lép fel a Kultúrkertben
Koncertekből is igazi különlegességeket kínál a PánBalkán Art Piknik, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt kiemelt programja. Szeptember harmadikán este nyolckor a Kultúrkertben lép fel a cigány zene királynőjének tartott Esma Redzepova az Ensemble Teodosievski nevű formációval.
Ajándékkosár, miskolcikumokkal
Pécsre látogatott a hét elején egy negyvenfős delegáció Miskolcról. Az északi város lett a második az EKF címért folytatott versenyben, az ottani kulturális élet vezetői azért jöttek, hogy körülnézzenek és gratuláljanak.
Katonazenekari és toborzó fesztivál, Origó buli és seniorok futása
Katonazenekari térzenét hallgathatnak különböző helyszíneken a megyeszékhely lakói szeptember 3-án 13 órától.
Kulturálódjon gazdagon, gazdagodjon kultúrával! – Mit kínál az IBSEN Bérlet?
Az élet állandóan döntési helyzetbe kényszerít bennünket. Ha választás elé kerülünk, valamiről mindig le kell mondanunk. Az IBSEN Bérlet Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként hét kulturális intézmény legszínvonalasabb produkcióit kínálja Önnek egy bérletben! S mindezt úgy, hogy gyakorlatilag ingyen juthat hozzá! Így nem kell lemondania semmiről!
Rosta Szabolcs a megyei múzeumi igazgató
A Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatóját választotta meg ma a megyei kögyűlés, Rosta Szabolcs, kiskunfélegyházi szakember személyében.
Sissy-hasonmások kísérik majd a főherceget
Immár másodszor rendezik meg szombaton Kerekharaszton – idén is a Pest megyei Kartallal közösen – a Sissy-napot.
- Földcsuszamlások Guatemalában - már 38 halott
- A baszk kormány szerint nem elégséges az ETA tűzszüneti nyilatkozata
- Földcsuszamlás egy guatemalai autópályánál - legalább 22 halott
- Nézők közé csapódott egy repülőgép egy német légibemutatón - egy ember meghalt
- MEXIKÓI-ÖBÖL: Kiemelték és már vizsgálják a kitörésgátlót
Napi horoszkóp
-
Sportoljon, mozogjon minél többet. Ez nemcsak egészségének használ, hanem lelkiállapotának is. Önbizalma is megsokszorozódik, ha kitartóan edz.
-
Szerelmi szenvedély lehet úrrá Önön. Legyen körültekintő! Érdemes-e jelenlegi kapcsolatát vagy nyugalmát kockáztatni. Az újdonság öröme és a kíváncsiság nagy kísértés.
-
A hétvégét szánja kapcsolatai ápolására. Jó a fellépése, megcsillogtathatja intellektusát is. Kedvező benyomást gyakorol mindenkire, akivel ma találkozik.
-
A nyári vakáció végén együtt érez a diákokkal. Próbálja meg a gyermekei szemszögéből szemlélni a világot, és a hét végére olyan programot szervezni, aminek nagyon örülnek.
-
Jól gondoljon meg mindent, mielőtt lakhelyet változtat. Ön hajlamos vaktában belevágni, pedig nem okos dolog úgy cselekedni, hogy nem méri fel a következményeket.
-
Egy kellemes fordulat révén a hétvége a boldogság jegyében telik. Talán egy régi vitát sikerül tisztázni a partnerével.
-
Valaki, akivel eddig csak az interneten létesített kapcsolatot, vendégségbe érkezik Önhöz. Ön megdöbbenve látja, mennyire eltér a valóság az illetőről alkotott elképzeléseitől. Ennyit a megérzésekről.
-
Belekezd egy dologba, de a következő pillanatban már otthagyja az egészet. Kellemesebb elfoglaltságot keres. Egy probléma megoldásánál gondolja át a cselekvések sorrendjét.
-
Munkája eredményeként pénz áll a házhoz. Ne siessen elkölteni, hisz nemrég is kölcsön kellett kérnie. Anyagi gondjai enyhülnek, de rendeznie kell adósságait.
-
Ne töltse egyedül a napot. Törődjön többet önmagával, ne elégedjen meg a felszínes kapcsolatokkal. Élvezze a hétvége kötetlenségét, csináljon valami szokatlant.
-
Mozduljon ki a természetbe! A szeptember eleji meleg napsugarak visszaadják tovatűnni látszó kedvét. Találkozhat a nagy szerelemmel.
-
Jólesik a pihenés. Gondolkodása frissebb, találékonyabb is a szokottnál. Összetalálkozhat valakivel, akinek egykor fontos szerepe volt az életében.
Receptajánlat
Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
Napi humor
– Asszonykám, add ide a kapukulcsot, leugrok egy pohár sörre. – Minek neked a kulcs? Ha úgy érsz haza, mint máskor, akkor már nyitva lesz a kapu. Ha meg korábban érkezel, akkor úgy sem... >>>


























