Megyei Hírek - Bács-Kiskun megye
Családi öko-falunap Fülöpjakabon
Az idei falunap eltért az előzőektől. Nem csak azért, mert most avatták az új szabadidőparkot, hanem azért is, mert egybekötötték az öko-nappal is.
Egy 15 éves szépség fejére került a korona – fotók
Kiskőrösi lány lett idén a Szüret Szépe, Tóth Fanni mindössze 15 évesen lett királynő.
Íme a legújabb trükk a tuti fogyáshoz!
Évek óta küszködik a plusz kilókkal? Egy új tanulmány megoldást jelenthet súlyproblémáira!
Leszakadt vezeték okozta a veszélyhelyzetet – fotók
Leszakadt egy elektromos vezeték Kecskemét és Helvécia között vasárnap 9 óra után. A helyreállítás idejéig nem volt áram a térségben.
Használati utasítás a nőhöz
Közhelynek tűnik, de nagyon sok igazságtartalma van annak az állításnak, miszerint a nők alapvetően különböznek a férfiaktól. Ez a különbség bizony az ágyban is jellemző, amit azonban a férfiak gyakran figyelmen kívül hagynak. Pedig pár dologra érdemes lenne odafigyelniük.
Csak egy félidőn volt partnere az Akasztó a Kiskőrösnek
Szomszéd települések rangadóját tartották a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában. A kiskőrösiek az akasztóiakat fogadták. A vendég egyesület szurkolói tartottak a mérkőzéstől, mert jobb képességű csapatnak ítélték meg a jelenlegi helyzetben a kiskőrösieket. Véleményük nem volt alaptalan.
Hatszáz robot segíti majd a dolgozókat
Megkezdődött az első gépsorok beszerelése a kecskeméti Mercedes-gyár fényezőüzemében, emellett a többi szerelőcsarnok többsége is már szerkezetkész állapotban van.
Súlyos baleset: elaludt és a téglafalnak rohant
Az M5-ös autópálya melletti, téglából épített hangszigetelő falba rohant mára (vasárnap) virradó éjjel Kecskemét közelében egy személyautó. A kocsiban utazó három személy közül ketten könnyebben, egy férfi pedig súlyosan megsérült.
Jó nagyot mert álmodni
A hét híre, hogy háromszázötven milliárd forintos költséggel építenének csatornát a Duna és a Tisza közé.
Felborult egy mentő, súlyos beteget vitt – fotók
Mentő és személyautó karambolozott Kecskeméten, az Izsáki úton a Hullámvendéglő előtti kereszteződésben. A mentő felborult, de a ma (szombat) este történt balesetben szerencsére senki sem sérült meg.
Zombor-Király párharc lesz Kecskeméten
Kecskeméten a Fidesz-KDNP és az MSZP tudott polgármesterjelöltet állítani. A választási iroda pénteken, a jelöltállítási határidő letelte után, azt közölte az MTI-vel: Kecskeméten a Fidesz-KDNP és az MSZP állított polgármesterjelöltet, akiket a választási bizottság már korábban nyilvántartásba vett.
Három napig áll a bál Kőrösön
– Itt a finom bryndzás és káposztás sztrapacska! Frissen főtt knédlit is egyenek! – kiáltották Kiskőrösszerte a szlovák és a naszvadi asszonyok, akik szombaton a sztrapacska udvar varázsáért feleltek a Kiskőrösi Szüreti és Szlovák Nemzetiségi Napokon.
Ősszel is meg lehet szerezni az érettségit
Hétfőig adhatják be jelentkezésüket a diákok az október közepén kezdődő őszi érettségi időszak vizsgáira.
Tűzoltó a bajban, 6 órán át tartott a mentés
Egy bócsai tanyatűzhöz vonuló kiskunhalasi tűzoltóautó borult árokba péntek éjszaka az 54-es főúton.
Csonka családban nagyobb a kockázat
Egy berlini kutatóintézet felméréséből kiderült, hogy a szülők házasságának kudarca növeli a dohányzás szokássá válásának esélyét a gyermekeknél.
Félegyházi kórház: átoperálva, újraélesztve?
A kiskunfélegyházi kórház sorsa régóta sokakat foglalkoztató téma. Milyen ellátások maradnak az intézményben? Van-e elég pénz egyáltalán a működésre? Valóban már most Kecskemétre irányítják a betegeket? Ezekről is kérdeztük dr. Kovács József főigazgatót.
Rájuk dől a szomszéd fala
„Tessék segíteni, ránk dől a szomszéd fala!” – kérte szerkesztőségünket egy kétségbeesett lakó a kecskeméti Zsinór utcából. A veszélyes ingatlan a város tulajdona.
Indul a tojáslabdás szezon
A korán őszire forduló időjárásban igazi rögbis csemegék várják a szurkolókat a hét végén induló bajnoki rajton, hiszen szombaton és vasárnap is kecskeméti csapatok lépnek pályára a Széktói Stadionban. Hosszú évek óta idén újra két felnőtt csapattal indul a KARC, melynek első alakulata a legfelsőbb Extra Ligában, míg második csapata az NB I-ben próbál újoncként szerencsét.
Gyorsan elkészíthető, ráadásul környezetbarát!
Környezetünk és bőrünk érdekében fontos az, hogy háztartásunkban jelentősen csökkentsük a vegyszerek használatát. Készítsük el magunk a környezetbarát tisztítószereket!
Gyűjti a javaslatokat a Fidesz
Személyes érdekeiket sosem helyezik a köz érdekei elé és minden tudásukat, kapcsolatrendszerüket a város javára fordítva kívánnak dolgozni, hogy Baja legyen az ország legsikeresebb városa. Ezt mondta Zsigó Róbert, a Fidesz-MPSZ bajai polgármester-jelöltje a párt kampánynyitó rendezvényén, amelyen bemutatta a jelöltjeiket.
Ezúttal rémhír a halpusztulás
Szerkesztőségünk több helyről is bejelentést kapott, mi szerint a szikrai és az alpári Holt-Tiszán – ez utóbbinál a Piroskai részen – halpusztulás tapasztalható. A szikrai holtágnál magunk is meggyőződtünk arról, hogy nem található döglött hal a vízben. Az alpári holtággal kapcsolatban Juhász Jánost kérdeztük meg.
Elfogyott az áramdíj-támogatási pénz
Az utolsó fillérig elfogyott az a pénz, amivel a Vöröskereszt segíthette azokat a szorult anyagai helyzetbe került lakossági fogyasztókat, akiknek a villanyszámla kifizetése gondot okoz. Az Együtt egy biztonságosabb jövőért program tavaly októberben indult, a leghátrányosabb helyzetű családoknak kínált segítséget.
Elvitték az iskolai kazánt
Nem fizették ki az árát, ezért leszerelte a nagykőrösi Toldi iskola kazánját az a cég, amely nem régen beszerelte.
Várják már a parkettát
Elkészült az aljzatbeton, a hónap végére ismét használható lesz a kecskeméti sportcsarnok.
Vitték a Polót és a Fiestát
Két kocsinak is nyoma veszett pénteken megyénkben, egy hajléktalan kezn pedig csattant a bilincs.
- Földcsuszamlások Guatemalában - már 38 halott
- A baszk kormány szerint nem elégséges az ETA tűzszüneti nyilatkozata
- Földcsuszamlás egy guatemalai autópályánál - legalább 22 halott
- Nézők közé csapódott egy repülőgép egy német légibemutatón - egy ember meghalt
- MEXIKÓI-ÖBÖL: Kiemelték és már vizsgálják a kitörésgátlót
Napi horoszkóp
-
Sportoljon, mozogjon minél többet. Ez nemcsak egészségének használ, hanem lelkiállapotának is. Önbizalma is megsokszorozódik, ha kitartóan edz.
-
Szerelmi szenvedély lehet úrrá Önön. Legyen körültekintő! Érdemes-e jelenlegi kapcsolatát vagy nyugalmát kockáztatni. Az újdonság öröme és a kíváncsiság nagy kísértés.
-
A hétvégét szánja kapcsolatai ápolására. Jó a fellépése, megcsillogtathatja intellektusát is. Kedvező benyomást gyakorol mindenkire, akivel ma találkozik.
-
A nyári vakáció végén együtt érez a diákokkal. Próbálja meg a gyermekei szemszögéből szemlélni a világot, és a hét végére olyan programot szervezni, aminek nagyon örülnek.
-
Jól gondoljon meg mindent, mielőtt lakhelyet változtat. Ön hajlamos vaktában belevágni, pedig nem okos dolog úgy cselekedni, hogy nem méri fel a következményeket.
-
Egy kellemes fordulat révén a hétvége a boldogság jegyében telik. Talán egy régi vitát sikerül tisztázni a partnerével.
-
Valaki, akivel eddig csak az interneten létesített kapcsolatot, vendégségbe érkezik Önhöz. Ön megdöbbenve látja, mennyire eltér a valóság az illetőről alkotott elképzeléseitől. Ennyit a megérzésekről.
-
Belekezd egy dologba, de a következő pillanatban már otthagyja az egészet. Kellemesebb elfoglaltságot keres. Egy probléma megoldásánál gondolja át a cselekvések sorrendjét.
-
Munkája eredményeként pénz áll a házhoz. Ne siessen elkölteni, hisz nemrég is kölcsön kellett kérnie. Anyagi gondjai enyhülnek, de rendeznie kell adósságait.
-
Ne töltse egyedül a napot. Törődjön többet önmagával, ne elégedjen meg a felszínes kapcsolatokkal. Élvezze a hétvége kötetlenségét, csináljon valami szokatlant.
-
Mozduljon ki a természetbe! A szeptember eleji meleg napsugarak visszaadják tovatűnni látszó kedvét. Találkozhat a nagy szerelemmel.
-
Jólesik a pihenés. Gondolkodása frissebb, találékonyabb is a szokottnál. Összetalálkozhat valakivel, akinek egykor fontos szerepe volt az életében.
Receptajánlat
Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
Napi humor
– Asszonykám, add ide a kapukulcsot, leugrok egy pohár sörre. – Minek neked a kulcs? Ha úgy érsz haza, mint máskor, akkor már nyitva lesz a kapu. Ha meg korábban érkezel, akkor úgy sem... >>>


























